Kultúra és élmények: Márton napi libanapok! Vác és Gödöllő 2023 - Körutazás Magyarországon

Úticél: Magyarország, Budapest és környéke
Szállás típus: Nincs
Ellátás: Ebéd
Utazás módja: Busszal
Időtartam:
Típus: Országjáró program, Új Program, Városlátogatás
Indulás:

 

A program tervezett útvonala:


Szegedről útnak indulva Budapest után együtt a csoport! Programun­kat lélekemelő orgonajáték meg­hallgatásával kezdjük a „Fehérek templomban”, Vácott. A gyönyörű orgonajátékot követően sétálunk a Dunakanyar központjaként ismert hangulatos városban. Ki ne hallott volna még a Lázár fivérekről? Vilmos és Zoltán a lovashajtó versenyeken elért eredményeik, majd az üzleti életben elért sikereik által kerültek rivaldafénybe. Vilmos 12-szeres fogathajtó világbajnokként megálmodott lovasbirtokára kaptunk meghívót, ahová a Zseppelin Utasait is szeretettel látják Márton-napi libalakomára és a köré szervezett helyi programjaikra. Érkezésünket követően lehetőségünk nyílik a környékbeli magyar borok kóstolására, így a Polgár, Szölősi, Juhász és Koch borpincék nedűjéből kóstolhatunk. Ismerkedve a birtokkal déltől hagyományőrző lovasbemutatón veszünk részt, ahol bemutatásra kerül a fogathajtás és a csikósok világa és története. A műsor során látványos lovas verseny elemeket láthatunk hagyományörző ruházatba bújt lovasokkal. Az előadást követően orrunk vezet bennünket! Korlátlan fogyasztású büféasztal vár ránk, ahol a Márton-napi „libaságok” minden verzióját kóstolhatjuk és élvezhetjük. Komplett gasztronómiai élményekkel töltjük meg bendőnket, hogy jóllakottan megpihenjünk a Lázár birtok valamely kellemes szegletében. Ízekben dús ebédünket hagyományos cigányzene kíséri. Pihenőnket követően autóbuszunkkal a Grassalkovich kastélyról méltán nevezetes Gödöllőre érkezünk. Szem­ügyre vesszük hazánk egyik legna­gyobb barokk Királyi Kastélyának minden zeg-zugát helyi vezetőnkkel, miközben megelevenedik előttünk Erzsébet királyné. A vezetést követően szaba­didőnkben bejárhatjuk a kastély káprázatos parkját is, betekinthe­tünk a Pálmaházba. Sétánkat köve­tően, a kora esti órákban indulunk hazafelé, Budapest, majd Szeged érintésével.

Leírás összecsukása
Szűrje tovább az árakat dátum, vagy szobatípus szerint:

Az időpontokat oldalirányú "seprő" mozdulattal lapozhatja is!

 

Árak és felárak (1 főre) 2023. XI.11.


Részvételi díj: 34.000 Ft / 92 EUR
(Kis csoportos létszám felár: 2.300 Ft/fő*)
Utazás: autóbusszal
Elhelyezés: nincs
Ellátás: 1x büfé-ebéd borkóstolóval


Belépők és jegyek tájékoztató árai: 6.000 Ft
Egyéb helyszínen fizetendő költségek: 500 Ft

A belépők ára tájékoztató jelleggel került feltüntetésre, előzetes tájékoztató nélkül módosulhatnak!
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem járulékos költségeket is tartalmaznak (adminisztrációs díj, helyi idegenvezető, szervezési költség, csoportbejelentés, transzfer, egyéb költségek, stb.)


Minimális létszám: 35 fő

Az előzetesen meghírdetett részvételi díj a fenti minimális utaslétszám esetén érvényes. A részvételi díj nem tartalmazza a létszám felárat. 35 nappal az indulás előtt amennyiben az utaslétszám nem éri el a meghírdetett minimális létszámot, abban az esetben létszám felár fizetendő, melynek mértéke:

*25-34 fő esetén: 2.300 Ft/fő / 7 EUR

Ezen "létszám felár" az előzetesen meghírdetett minimális indulási létszám alatti csoportok esetében kerül csak érvényesítésre az indulást megelőző 35. napon. Természetesen amennyiben a csoport tényleges indulása az előzetesen meghírdetett miimális utaslétszám alapján valósul meg (időközben megrendelések érkeztek az adott utazásra) úgy a befizetett "létszám felár" az utas részére visszafizetésre kerül.
Ezen felár nem tartalmaz árrést, ezen felár megfizetésével nem célunk hasznot képezni irodánknak. Egyetlen célunk van csak, hogy a minimális létszámmal is meg tudjanak valósulni a Z(s)EPPELIN Programok, meg tudjanak valósulni a tervezett utazások és az élmények valóra váljanak!


Csatlakozási lehetőség: Szeged-Kecskemét-Budapest útvonalon. Transzfercsatlakozás lehetőségeiről információ a programfüzet elején!


A részvételi díj tartalmazza:

- utazást korszerű, kényelmes, légkondicionált autóbusszal

- Többféle borkóstoló a Lázár Birtokon tájazonos borokból (Polgár, Szölősi, Juhász és Koch borpincék)

- 1x büfé ebéd korlátlan libalakoma fogyasztással a Lázár Birtokon

- Lovasbemutató előadáson való részvétel

- alap program szerinti programokat és városnézéseket a program szerint

- magyar nyelvű idegenvezetést a programokon

- útlemondás biztosítást

  

A részvételi díj nem tartalmazza:

- az étkezésekhez ital fogyasztást (helyszínen fizetendő)

- fakultatív programon való részvételt

- az alap programon felül teljesítésre kerülő programok költségeit

- belépőjegyek és az audioguide/fülhallgató árát (helyszínen fizetendő)

- minimális induló utaslétszám hiányában a létszám felárat 

- valamint az egyéb, a fentiekben nem említett, az utazás során felmerülő költségeket (pl. személyes jellegű kiadásokat)


vissza az előző oldalra