Nagycenk, Őrség, Kőszeg és Szombathely 2023 - Körutazás Magyarországon

Úticél: Magyarország, Nyugat-Dunántúl
Szállás típus: Program szerint
Ellátás: Félpanzió
Utazás módja: Busszal
Időtartam:
Típus: Országjáró program, Városlátogatás
Indulás:

 

A program tervezett útvonala:

1. nap: Szeged – Budapest – Nagycenk – Kőszeg – Szabó-hegy – Hétforrás (250 km)

Kora reggel Szegedről indulunk, majd Budapesten és Győrön át a világörökség részét képező nagycenki Széchenyi István Kastély és Emlékmúzeumhoz érkezünk, ahol a nemzetség és a „legnagyobb magyar”, Széchenyi István történetével, széleskörű tevékenységével a Kastély épületében található kiállítás ismertet meg bennünket. Szépen berendezett kiállítása a „leg­nagyobb magyar”, Gróf Széchenyi Ist­ván emléke előtt állít emléket. Később az Ybl Miklós által tervezett Szent István Plébániatemplom előtt állunk meg egy rövid betekintésre, ahonnan Széchenyi István Mauzóleumához is elsétálunk, hogy a Széchenyiek mauzóleumában „adózzunk a köz javáért” oly sokat tett családtagok előtt. A kitérő után Kőszeg felé vesszük az útirányt, ahol Magyarország egyik legbájosabb és műemlékekben leggazdagabb kisvárosával ismerkedünk meg. A városban sétálva látjuk a Jézus szíve templomot, Tábornok-házat, Városházát, Szt. Jakab templomot, felkeressük a törököket is megfutamító Jurisics-várat, a Patika Múzeumot, stb. Ez után busszal kapaszkodunk fel a Szabó hegyre, majd egy gyalogos túra során jutunk el a Hétforráshoz. A kiadós programot követően elfoglaljuk szálláshelyünket, ahol egy kellemes vacsora alatt pihenjük ki a fáradalmainkat.

2. nap: Léka és vára – Borostyánkő és vára – Tarcsafürdő – Szalónak – Írott-kő (80 km)

Reggelit követően Lockenhaus-ban (Lékán) elsőként a Plébánia templomot tekintjük meg, melynek kriptájában Kanizsaiak, Nádasdyak földi maradványait őrzik. Ez után megyünk fel a, sokak szerint Burgenland legromantikusabb várába, a kis tó mellett álló zord lovagvárban teszünk látogatást, ahol középkori konyhát, kínzóeszközöket és templomos lovagok titokzatos termét is látni fogjuk! Utunkat folytatva Borostyánkő szerpentinkő látvány­bányája következik, ahol fény derül a féldrágakő bányászatának rejtelmei­re. A festői helyen elterülő Bernstein (Borostyánkő) községet nem csak az Almásyak vára tette híressé, hanem a zölden csillogó féldrágakő, a nemes­szerpentin is, amely a világon egye­dül itt fordul elő. Szikla-múzeumában teszünk látogatást, amely egy eredeti bánya hű másolata. Megismerjük az osztrák ásványritkaságokat és ismer­kedünk a 40 millió éves balti boros­tyán történetével. A városka főteréről kis sétát teszünk „Az angol beteg” című filmből is ismert Almásy család grófi várkastélyához (kívülről tekintjük meg). Különlegessége, hogy napja­inkban korhű bútorzattal berendezett szállodaként üzemel. Ezt követően Tarcsafürdőn (Tatztmannsdorf) helyben készült pralinét kóstolunk a Spiegel Praliné­manufaktúrában.  Hazafelé útban még megállunk Stadschlaining-ban (Szalónak), hogy megcsodáljuk a parányi kisváros harmonikus, máig középkori szerkezetét, ami a XV. század óta változatlan. Ma is teszünk egy kis gyalogtúrát: felsétálunk a határvonalon lévő Írottkőhöz. Szálláshelyünkre térünk.

3. nap: Ják – Szombathely – Cák – Budapest – Szeged (320 km)

Ízletes reggelinket elfogyasztva elsőként Ják vár ránk, ahol hazánk legszebb, legismertebb XIII. századi, román-gót stílusban épült, nagyméretű, bazilikás elrendezésű templomát vesszük górcső alá. A jáki templom körbejárását követően (kívülről!), Szombathelyen teszünk városnéző sétát a szépen felújított belvárosban: Főtér, püspöki épületek, Romkert, Borostyánkő-út, Isis szentély, Szt. Márton emlékhelyek útvonalán sétálva, majd a Vas megyei Skanzenbe látogatunk el. Utunkat folytatva a cáki pincesoron teszünk rövid sétát, Az esti órákban érkezünk Budapestre, majd tovább utazunk Szegedre.

Leírás összecsukása
Szűrje tovább az árakat dátum, vagy szobatípus szerint:

Az időpontokat oldalirányú "seprő" mozdulattal lapozhatja is!

 

Árak és felárak (1 főre) 2023. VI.24., VIII.11., X.27.


Részvételi díj: 99.500 Ft / 269 EUR
(Kis csoportos létszám felár: 5.000 Ft/fő*)
1 ágyas felár: 18.000 Ft / 49 EUR


Utasbiztosítás a program második napjára (Classic): 700 Ft
Utasbiztosítás a program második napjára (Prémium): 910 Ft 
Utasbiztosítás a program második napjára (Privileg): 1.150 Ft 


Utazás: autóbusszal 
Elhelyezés: 2 éjszaka szálloda 2 ágyas tus/wc-s szobákban
Ellátás: 2x félpanzió


Belépők és jegyek tájékoztató árai: 6.000 Ft + 35 EUR
Egyéb helyszínen fizetendő költségek: 2.500 Ft

A belépők ára tájékoztató jelleggel került feltüntetésre, előzetes tájékoztató nélkül módosulhatnak!
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem járulékos költségeket is tartalmaznak (adminisztrációs díj, helyi idegenvezető, szervezési költség, csoportbejelentés, transzfer, egyéb költségek, stb.)


Minimális létszám: 35 fő 

Az előzetesen meghirdetett részvételi díj a fenti minimális utaslétszám esetén érvényes. A részvételi díj nem tartalmazza a létszám felárat. 20-35 nappal az indulás előtt amennyiben az utaslétszám nem éri el a meghírdetett minimális létszámot, abban az esetben létszám felár fizetendő, melynek mértéke:

*25-34 fő esetén: 5.000 Ft/fő / 14 EUR

Ezen "létszám felár" az előzetesen meghirdetett minimális indulási létszám alatti csoportok esetében kerül csak érvényesítésre. Természetesen amennyiben a csoport tényleges indulása az előzetesen meghírdetett miimális utaslétszám alapján valósul meg (időközben megrendelések érkeztek az adott utazásra) úgy a befizetett "létszám felár" az utas részére visszafizetésre kerül.
Ezen felár nem tartalmaz árrést, ezen felár megfizetésével nem célunk hasznot képezni irodánknak. Egyetlen célunk van csak, hogy a minimális létszámmal is meg tudjanak valósulni a Z(s)EPPELIN Programok, meg tudjanak valósulni a tervezett utazások és az élmények valóra váljanak!


Csatlakozási lehetőség: Szeged-Kecskemét-Budapest-Tatabánya (pálya)-Győr-Csorna útvonalon. Transzfer csatlakozás lehetőségeiről információ a programfüzet elején!  A részvételi díj útlemondási biztosítást tartalmaz. Utasbiztosítás (BBP) megkötése utazási feltétel!


A részvételi díj tartalmazza:

- utazást korszerű, kényelmes, légkondicionált autóbusszal

- 2 éjszaka jó minőségű szállodai elhelyezést 3* kategóriában, 2 ágyas zuhanyzós / WC-s szobában

- 2x félpanziós ellátást (reggeli és vacsora)

- alap program szerinti programokat és városnézéseket a program szerint

- magyar nyelvű idegenvezetést a programokon

- útlemondás biztosítást

  

A részvételi díj nem tartalmazza:

- az étkezésekhez ital fogyasztást (helyszínen fizetendő)

- fakultatív programon való részvételt

- az alap programon felül teljesítésre kerülő programok költségeit

- belépőjegyek és az audioguide/fülhallgató árát (helyszínen fizetendő)

- idegenforgalmi adót (helyszínen fizetendő)

- minimális induló utaslétszám hiányában a létszám felárat 

- valamint az egyéb, a fentiekben nem említett, az utazás során felmerülő költségeket (pl. személyes jellegű kiadásokat)


A programváltoztatás jogát fenntartjuk!


vissza az előző oldalra