Nyárbúcsúztató a Sorrentói-félszigeten 2023

Úticél: Olaszország, Sorrentói félsziget
Szállás típus: Hotel ***
Ellátás: Félpanzió
Utazás módja: Repülővel
Időtartam:
Típus: Dél-európai program, Mediterrán program, Olaszországi program, Városlátogatás
Indulás:

 

A program tervezett útvonala:

1. nap: Budapest – Nápoly – Sorrentói-félsziget

Elutazás Budapestről repülővel menetrendtől függően Nápolyba (átszállás lehetősége). Rövid városnézés során megtekintjük a Castel Nuovo XIII. századi erődítményét, a mindig nyüzsgő nápolyi kikötőt, a királyi palotát, a Népgyűlés teret a Paolai Szent Ferenc templommal. Belvárosi sétánkat a San Carlo királyi színház és operaház valamint a Galleria Umberto századfordulós bevásárló csarnokának megtekintésével zárjuk. (repülő menetrendi változás esetén e programrész a 4. napon délelőtt is megvalósulhat) Szálláshelyünkre érkezünk a Sorrentói- félszigetre, ahol 3 éjszakán keresztül szállásunk lesz.

2. nap: Sorrento és Capri-sziget (20 km)

Reggelit követően programját egyénileg tervezheti, vagy jöjjön velünk! Fakultatív ajánlatunk: komphajóval Capri-szigetére hajózunk át. Hajóutunk során láthatjuk a Vezúv távolodó csúcsát, a Nápolyi-öböl és Nápoly látképét majd a távolból feltűnik Capri szigetének sziluettje. Anacapriban található a sziget legszebb kilátópontja a Monte Solaro, és Axel Munthe római stílusú villája is. Szabadidő. A sziget déli részén Capri városát keressük fel, melynek nyáron csodálatos parkja az Augustus kert nevet viseli. Időjárástól függően lehetőség van a sziget körbehajózására is, mely teljes képet ad a sziget minden oldaláról (helyszínen fizetendő). Estére szálláshelyünkre térünk vissza.

3. nap: Sorrento, Positano – Amalfi hajóval és Ravello (80 km)

Reggelit követően programját egyénileg tervezheti, vagy jöjjön velünk! Fakultatív ajánlatunk: Egész napos kirándulásra indulunk autóbusszal és hajóval. A félsziget déli oldalán ezen partszakasz az UNESCO Világörökség része, Itáliának talán legszebb panorámaútja. Positano festői látványt nyújt az égbenyúló sziklafalak között, a tenger felett lépcsőzetesen épült mediterrán házaival, rózsalugasaival. Sétálunk Positanóban, majd hajóval utazunk tovább az egykor Európa-hírű tengeri nagyhatalom, az Amalfi Köztársaság központja felé. A hajóról láthatjuk a magas sziklafalakat, festői házakat. Megtekintjük a Dómot, a XII.sz-i harangtornyot. Szabadidőben sétálhatunk a hangulatos, szűk utcácskákon. Utunkat autóbusszal folytatjuk Ravello felé. Sétálunk az elbűvölő városkában, ahonnan élvezhetjük a salernói öbölre nyíló panorámát.

4. nap: Nápoly – Pompei – Budapest

Reggeli után menetrendtől függően Pompei-be, az eltemetett városba utazunk. A város úgy került újra a felszínre, ahogyan a borzalom napján élete félbeszakadt. Feltárulnak előttünk a hajdani polgárok házai, pékműhelyei, fürdői. Fakultatív ajánlatunk: menetrendtől függően tartson velünk egy olaszos hangulatú, ízletes ebéddel összekötött borkóstolóra a Vezúv lankáin, csodaszép szőlő és olíva ültetvények között. A helyszínen rosé spumante köszöntővel várnak bennünket, majd bruscetta kenyeret mártogatunk balzsamecetes helyben préselt olívaolajban, sonka és sajt falatkák kíséretében. Ételeink között 4 féle bort kóstolunk a hely szellemében. Főételnek helyben készült friss paradicsomos tésztaételt fogyasztunk melyet desszerttel zárunk annak rendje és módja szerint olasz grappával.  (ezen programrész megvalósulása a menetrend alapján az első napon is lehetséges). Továbbutazunk a nápolyi repülőtérre, menetrendtől függően hazautazás Budapestre.

Leírás összecsukása
Szűrje tovább az árakat dátum, vagy szobatípus szerint:

Az időpontokat oldalirányú "seprő" mozdulattal lapozhatja is!

Árak és felárak magyar forintban és euróban (1 főre)
2023. 11.09.
Eurós áraink árfolyam garanciával - További információért kattintson IDE!


Részvételi díj: 156.500 Ft / 406 EUR
(Kis csoportos létszám felár: 12.000 Ft / 31 EUR/fő*)
Repülőtéri illeték: kb. 55.000 Ft / 143 EUR
1 ágyas felár: 25.000 Ft / 65 EUR


Utazás: repülővel
Elhelyezés: 3 éjsz. szálloda***
Ellátás: 3x félpanzió


Utasbiztosítás (Classic): 2.800 Ft
Utasbiztosítás (Prémium): 3.640 Ft 
Utasbiztosítás (Privileg): 4.600 Ft
2021.01.01-től a megrendeléssel egyidőben igényelt BBP biztosítással az Ön kalkulált útlemondási biztosítása önrészmentessé válik. Részletek itt.


Fakultatív programok (min. 15 fő):
Borkóstoló (előételek + 4 féle bor):
13.000 Ft / 34 EUR
Capri-sziget hajóval: 103 EUR
Positano-Amalfi:  79 EUR


Belépők és jegyek tájékoztató árai: 50 EUR
Egyéb helyszínen fizetendő költségek: 50 EUR

A belépők ára tájékoztató jelleggel került feltüntetésre, előzetes tájékoztató nélkül módosulhatnak!
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem járulékos költségeket is tartalmaznak (adminisztrációs díj, helyi idegenvezető, szervezési költség, csoportbejelentés, transzfer, egyéb költségek, stb.)


Minimális létszám: 25 fő

Az előzetesen meghírdetett részvételi díj a fenti minimális utaslétszám esetén érvényes. A részvételi díj nem tartalmazza a létszám felárat. 20-35 nappal az indulás előtt amennyiben az utaslétszám nem éri el a meghírdetett minimális létszámot, abban az esetben létszám felár fizetendő, melynek mértéke:

*15-24 fő esetén: 12.000 Ft / 31 EUR/fő

Ezen "létszám felár" az előzetesen meghirdetett minimális indulási létszám alatti csoportok esetében kerül csak érvényesítésre. Természetesen amennyiben a csoport tényleges indulása az előzetesen meghírdetett miimális utaslétszám alapján valósul meg (időközben megrendelések érkeztek az adott utazásra) úgy a befizetett "létszám felár" az utas részére visszafizetésre kerül.
Ezen felár nem tartalmaz árrést, ezen felár megfizetésével nem célunk hasznot képezni irodánknak. Egyetlen célunk van csak, hogy a minimális létszámmal is meg tudjanak valósulni a Z(s)EPPELIN Programok, meg tudjanak valósulni a tervezett utazások és az élmények valóra váljanak!


Transzfercsatlakozás lehetőségeiről információ a programfüzet elején és honlapunkon. Repülőjegyet a repülőtársaság visszaigazolása alapján tudunk biztosítani. A repülőjegy és a repülőtéri illeték ára a jegykiállítás idejétől függően módosulhat! A részvételidíj útlemondási biztosítást tartalmaz. Utasbiztosítás (BBP) megkötése utazásifeltétel!


A részvételi díj tartalmazza:

- utazást repülővel, helyben korszerű, kényelmes, légkondicionált autóbusszal

- 1 db kisméretű (40*25*20 cm), repülőgép fedélzetére felvihető kézipoggyászt

- 1, 2 vagy 3 ágyas szoba esetén fejenként 1 db max. 10 kg-os feladható poggyászt

- program szerint 3 éjszaka jó minőségű szállodai elhelyezést 3* kategóriában , 2 ágyas zuhanyzós / WC-s szobában

- program szerint 3x félpanziós ellátást (reggeli és vacsora)

- alap program szerinti programokat és városnézéseket a program szerint

- magyar nyelvű idegenvezetést a programokon

- útlemondás biztosítást

  

A részvételi díj nem tartalmazza:

- repülőtéri illetéket és poggyász költségeket, melyek összege minimálisan változhat az utazás indulásáig

- az étkezésekhez ital fogyasztást (helyszínen fizetendő)

- fakultatív programon való részvételt

- az alap programon felül teljesítésre kerülő programok költségeit

- belépőjegyek és az audioguide/fülhallgató árát (helyszínen fizetendő)

- idegenforgalmi adót (helyszínen fizetendő)

- kötelező jellegű helyi idegenvezető költségeit

- szervizdíjat / borravalót (igény esetén a helyszínen fizetendő)

- kedvezményes csoportos baleset-betegség-poggyász biztosítást

- minimális induló utaslétszám hiányában a létszám felárat 

- valamint az egyéb, a fentiekben nem említett, az utazás során felmerülő költségeket (pl. személyes jellegű kiadásokat)


A programváltoztatás jogát fenntartjuk!


vissza az előző oldalra