Advent Erdély szívében

Úticél: Románia, Erdély
Szállás típus: Program szerint
Ellátás: Félpanzió
Utazás módja: Busz
Időtartam: 2 éj
Típus: Körutazás
Indulás: 2020-12-04

 

Figyelem! Ennek az útnak az útvonala más odafelé (M3 autópálya) és más hazafelé (M5 autópálya)!


1. nap:  
Indulás Budapestről reggel 06.00 órakor, folyamatos utazás a határátkelőig rövid pihenőkkel. A határátkelés után már Erdély területén folytatjuk utunkat Királyhágóig. Pihenőt tartunk Erdély történelmi kapujában, majd érkezés a kincses városba, Kolozsvárra, ahol először egy séta keretén belül megismerkedünk a belvárossal: megtekintjük a Házsongárdi temetőt, a Mátyás szoboregyüttest, érintjük a Szent Mihály templomot, valamint Mátyás király szülőházát. Ezután részt veszünk az adventi vásárban. Szállás elfoglalása Kolozsváron.


2. nap:  
Reggeli után utazás az Európa Nostra díjas faluba Torockóra. A település Erdély legnyugatibb székely végvára, és talán egyik legszebb faluja. Rövid séta után ellátogatunk a falu Népművészeti múzeumába is. Ezután látogatást teszünk Gyulafehérváron. Sétálunk a várnegyedben, Erdély ősi történelmi fővárosában, érintjük a Római Katolikus Székesegyházat (itt találjuk több magyar történelmi személyiségünk síremlékét), a Via Principalis-on pedig a Felső- és Alsó-Károly kaput tekintjük meg. Délután megérkezünk Dél Erdély egyik legszebb városába, az erdélyi szászok egykori kulturális és kereskedelmi központjába, Nagyszebenbe. Részt veszünk Erdély legszebb adventi vásárában a város főterén. Szállás Nagyszebenben.


3. nap:

A reggeli elfogyasztása után megismerkedünk Nagyszeben belvárosával az erdélyi szászok egykori kulturális és kereskedelmi központjával, ahol a Nagy és Kis piacteret, a Hazugok hídját és az evangélikus székesegyházat tekintjük meg. Hazafele felkeressük Csernakeresztúr kis faluját, ahol rövid betekintést nyerhetünk a bukovinai székelyek mindennapjaiba. Itt megtekintjük a tájházat, majd egy finom gulyás elfogyasztása után süteményt és pálinkát kóstolunk. Érkezés Budapestre az esti órákban.

 



Utazás:
 autóbusszal 


Szállás:
 1 éjszaka Kolozsváron és 1 éjszaka Nagyszebenben 3 csillagos szállodában, 2-3 ágyas saját fürdőszobás szobákban 


Ellátás:
 félpanzió

Leírás összecsukása
Szűrje tovább az árakat dátum, vagy szobatípus szerint:

Az időpontokat oldalirányú "seprő" mozdulattal lapozhatja is!

Az ár tartalmazza:

Utazás autóbusszal, 2 éj szállás, félpanziós ellátás, idegenvezetés.

Az út részvételi díja minden esetben csak a csoportkísérő idegenvezető díját tartalmazza.
Azokban az esetekben, ahol a múzeum, nevezetesség vagy város kötelezően előírja a helyi idegenvezető alkalmazását, az külön, a belépőjeggyel együtt fizetendő a programokon való részvétel arányában.

Az ár nem tartalmazza:

Útlemondási biztosítás (az út részvételi díjának 1,5 %-a), betegség-, baleset-, poggyászbiztosítás, programok költségei

VOX készülék (városnézéshez): 1.200 Ft/fő

Várható költségek:
Torockó, Népművészeti Múzeum: kb. 10 RON/fő
Csernakeresztúri program: 35 RON

Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem a járulékos költségeket is tartalmazzák. (foglalási díj, helyi idegenvezető, szervezési költség)

Az utazás min. 35 fő részvételével indul.


vissza az előző oldalra